Riga, Latvia

Riga

2019. 10. 13. - 2019. 10. 26.

2016 áprilisában az Erasmus+ segítségével intézménylátogatáson vettem részt Lettország 3. legnagyobb városában, Liepajában. Akkor egy általános iskola hétköznapjaiba nyertem betekintést, megismerhettem a lett oktatási módszereket, a lett kultúrát. Nagyon jól éreztem magam, a lett emberek nagyon kedvesek, nyitottak, segítőkészek voltak. A társalgási nyelv angol volt, de volt, akivel csak oroszul tudtunk társalogni. Már akkor nagy kedvet éreztem a gimnáziumi évek alatt tanult orosz nyelv újbóli felfrissítésére. Nagyon megörültem, amikor iskolám Erasmus+ koordinátorától megtudtam, hogy lehetőségem van egy pályázat keretében orosz nyelvet tanulnom. A nyelviskolák között kutakodva, ismét Lettországban találtam meg a legmegfelelőbbet, mégpedig Rigában.

A Durbe Russian Language Academy nyelviskola nemzetközi kurzusát választottam, azon belül az alap, újrakezdő heti 20 órás képzést.

A tanfolyam megkezdése előtt egy orosz nyelven történő telefonbeszélgetés során az oktató képet kapott a nyelvtudásomról, s megbeszéltük a fejlesztendő területeket.

A kurzus nagyon családias volt, hiszen mindössze ketten voltunk, egy fiatal lett fiúval. A nyelvtudásunk szintje szinte azonos volt. A tanfolyam ideje alatt végig egy oktató foglalkozott velünk.

A foglalkozások reggel kilenc órakor kezdődtek, egy tíz perces szünet után fél egykor fejeződtek be.

Az órákon az iskolától kapott tankönyvben és munkafüzetben dolgoztunk, de ezt kiegészítve rengeteg feladatlapot is kitöltöttünk. A tematika a család, foglalkozások, a ház és lakás, város, bolt, közlekedés, és a mindennapi élet köré épült fel. A szókincs bővítése mellett, a szituációknak megfelelő oroszos kifejezésmódokat is megtanultuk. Külön érdekesség volt, hogy minden órán tanultunk valamilyen szólást, közmondást, amit a mindennapi életben gyakran használnak az orosz nyelvben. Számomra legnehezebb az élőszó megértése. Ennek fejlesztésére nagyon jó gyakorlat volt a szöveg hallás utáni megértése magnóról, feldolgozása, beszélgetés a hallottakról. Egy-egy szöveg elolvasása után mindig párbeszédben dolgoztuk fel az új anyagot. Egymást kérdezgetve, s egymásnak válaszolgatva sajátítottuk el az új tananyag lexikális tartalmát. Természetesen a nyelvtani ismeretek bővítésére is sok időt fordítottunk. Tesztek kitöltésével, sok-sok gyakorlással próbáltuk megjegyezni a rendhagyó nyelvtani formákat is. Kicsit féltem, hogyan fogom megérteni a számomra új nyelvtani szabályokat, ha csak oroszul tudunk kommunikálni. A tanárnő azonban olyan lenyűgözően, egyszerűen, érdekesen magyarázott, hogy minden érthetővé vált számomra. Szakmai felkészültsége kimagasló volt, módszertani tudása példaértékű. Külön jól esett a sok dicséret, buzdítás.

Az iskola több, szabadon választható programot kínált, de a kevés diák (más csoportban tanulókat is beszámítva) miatt, sok programot egyedül vagy csak páran együtt, valósítottunk meg.

A fakultatív programok közül kiemelném az idegenvezetővel tett sétát a régi városrészben, amely keretében a város történetéről is sok érdekességet megtudtunk. A lenyűgöző épületek közt járva kedvet kaptunk a város történetének, életének, művészetének még tágabb megismerésére, amelyre a múzeumok széles tárháza lehetőséget is adott.

A két hét során számos templomot (Rigai Dóm, Szent Péter- templom, Szent Gertrúd-templom, Ortodox-templom, stb.), múzeumot (KGB múzeum, Gettómúzeum, Etnográfiai Múzeum, Feketefejűek háza, stb.) is megnéztünk. Külön érdekesség volt A három testőr c. balettelőadás megtekintése a rigai Operaházban. Nagyon kíváncsi voltam a Balti-tengerre, ezért egy szombati napon Jurmalába utaztam vonattal. Csodálatos volt a tengerparton sétálni, gyönyörködni az érintetlen természetben, a kis nyaralókban.

A két hét alatt az Irina Hotelben, egy egyágyas szobában laktam, amely mindösszesen három percre volt gyalog az iskolától. A szobámmal és a kiszolgálással is elégedett voltam, mindenki nagyon kedves és segítőkész volt.

Nagyon kellemes, tartalmas két hetet töltöttem Rigában. Sokat tanultam, nemcsak az iskolában, hanem a városban járva-kelve, különféle szituációkban, boltokban, pályaudvaron, éttermekben.

Minden érdeklődőt buzdítok, bátran jelentkezzen az Erasmus+ keretében nyelvtanfolyamra.

Köszönöm Erasmus+.

Pethőné Ötvös Edina

2019. 11. 02.

Riga és környéke képekben

Create your website for free! This website was made with Webnode. Create your own for free today! Get started